Három Számla Ledarálva!

Három számla ledarálva

A trading legendáktól mindig azt lehet hallani, hogy 3 számla elvesztése után indul el valaki a siker útján. Nos nekem ez a 3 számla ledarálás elég gyorsan sikerült. De ebben voltak segítőim is...:)

Első dara: magyar brókercég

2004-ben még azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák a tőzsdét. Így hát felkerestem egy akkori jó nevű brókercéget, hogy a megtakarításaimat profitábilisan forgassák. Akkor még naivan azt hittem, hogy nekik az a tényleges feladatuk, hogy az ügyfél pénzét profitábilisan fektessék be. Sajnos csak később jöttem rá, hogy a hagyományos brókercégnek egy célja van: jutalékot termelni. Velem sikerült, ugyanis folyamatosan "kötöttünk" valamit.

Körülbelül 1.5 év alatt a tőke 90%-át sikerült elbukni. Olyan klasszikus pozíciókat vettünk fel akkoriban, mint EGIS long 27.000-en, majd kiszállás 11.000-en. Így gyorsan ment a pénz. Mai fejemmel visszagondolva nevetséges volt az akkori brókeres megközelítés. A teljes összeget azonnal "befektettük". Nem kevés pénzt szétosztott a bróker 5 magyar részvényben. Hogy miért éppen azokban és miért éppen akkor, arra sosem kaptam választ. Gondolom kellett a jutalék. Könyörgöm milyen kockázatkezelés az, hogy a teljes tőke szét van szórva 5db részvényben?:( Sokat tanultam belőle az biztos.

Második dara: OptionsXpress

Ezt már én követtem el büszkén:). Kimentem az amerikai piacra teljesen zöldfülüként és azt hittem, hogy a Long Call, Long Put elég lesz ahhoz, hogy pénzt keressek. Gyorsan megbüntetett a piac. Az első számla kb. fél év alatt elment... Később kiderült, hogy szinte az egyik legdrágább brókercégnél sikerült számlát nyitni, ugyanis az OptionsXpress nem kifejezetten a kezdőket favorizálja, így a min. kötési díj akkoriban $10 / kontraktus volt. Összehasonlításképpen ma az Interactive Brokers-en $0.75 / kontraktus a díj. Az OptionsXpress akkor érte volna meg, ha tíznél nagyobb kontraktusokkal kötöttem volna. De ez akkoriban még nagyon sok lett volna...

Harmadik dara: thinkorswim

Miután céget váltottam, sikerült egy harmadik számlát is ledarálnom. Itt már sokkal alacsonyabb volt a jutalék, ami max. annyira volt elegendő, hogy tovább húztam, mint fél év. De továbbra sem láttam túl azon, hogy opciókat vegyek. Igyekeztem már picit "szofisztikáltabban" végezni a dolgot, de ez sem mentett meg a folyamatos veszteségektől. Mindenféle market scanner-t és indikátort kipróbáltam, kerestem a tuti részvényeket, de valahogy mindig minden ellenem ment. Lassan jöttem csak rá, hogy az iránykereskedés nem nekem való. Ezt a harmadik számlám bánta.

Ekkor picit megálltam, hátradőltem és elkezdtem magam figyelni. Ennek eredménye az lett, hogy elindultam teljes mellszélességgel az iránymentes kereskedés irányába. Végül ez hozta meg a nagy áttörést, ami megmentett a további darálástól. De ez az áttörés nagyon sok időbe és pénzbe került nekem!

Mit tanultam három számla ledarálása után?

Sokat. Nagyon nagyon sokat. A saját tapasztalat az egyik legjobb tanító mester. Sokan meg akarják ezt úszni, de nem lehet. Akármilyen tanfolyamra is mész el, a gyakorlati tapasztalatot neked kell megszerezned. Egy oktatás abban tud segíteni, hogy te ne darálj le számlát és átadja, hogy mit és hogyan kell kereskedned, de a tényleges tapasztalatot neked kell megszerezned.

Ezen felül az alábbiakra tanított meg a három számlás dara és az azt követő sikeres évek:

  • Ne akard a biztosat és ne akard, hogy igazad legyen -> EGO csapdája
  • Ismerd fel idejében, mi az ami nem működik és ne ragaszkodj az igazadhoz!
  • Önmegfigyelés, tudatosság fontossága a trading során.
  • "Nem azt kapod, amit akarsz, hanem azt, ami vagy".
  • Ne akarj megfelelni soha senkinek, ők úgysem tudják te mire viheted a tradingben.
  • Ne hagyd, hogy bárki is lebeszéljen a vágyadról!
  • Napi szintű önmotiváció és a siker kondicionálása elengedhetetlen!
  • Mérhetetlen alázat és elfogadás a piaccal szemben!
  • Ne hallgass senkire, a jövőt senki sem látja.
  • Indikátorok, szkennerek: FELEJTŐS!

Ha komolyan gondolod a kereskedést és el akarod kerülni, hogy te is átmenj a fentieken, akkor érdemes lenne találkoznunk egy oktatáson

 
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 98%

Ne maradj le a folytatásról!





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok, hogy az Adatkezelő az email címemet a hírlevél rendszeres időközönként történő megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2013-12-26 00:00:00



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.