Opciós Mesterképző Klub 2.0

A klub egy olyan, alapoktól induló oktatási rendszer, amely segítségével az opciózást mint összetett témát egyszerű, könnyen érhető részekre bontjuk és a gyakorlati pozíció menedzsment, oktató modulok és webinárok segítségével mélyítjük el a gyakorlati tudást.

Több mint 14 éves oktatási tapasztalatomra alapozva azt látom, hogy a legtöbb embernek a folyamatosság hiánya akadályozza a siker elérését. Megveszi az anyagokat, elkezdi, de nem fejezi be, mert nincs biztosítva a tanulási folyamat fenntartása.

Ezen segít a közösségi tanulás, a klub, ahol az oktatóanyagokon túl a gyakorlati pozíció menedzsment és havi webinárok folyamatosan fenntartják a tanulás lendületét, miközben az elméleti tudást aktuális piaci helyzetben gyakorlással is szemléltetem.

Ebben az új oktatási modellben arról sem kell döntened, hogy mely opciós képzési anyagomat vásárold meg, mert hónapról-hónapra épíkezve megkapod az összeset.

Mik az Opciós Mesterképző Klub (OMK) előnyei a korábbi oktatásokhoz képest:

  • alacsonyabb összegű havi díjért belekóstolhatsz ebbe a világba,
  • havi webinár, ahol átbeszéljük a felmerült kérdéseket,
  • a megosztott éles és már lezárt pozícióimból látod, hogy kezeltem az aktuális piacot,
  • szabadon választhatsz az oktató modulok között,
  • bármikor kiszállhatsz ha úgy döntesz.

A klub bemutatása

Amire képes leszel a képzési rendszer segítségével


Kontroll lesz a pénzed felett
Sokkal tudatosabban kereskedhetsz, ráadásul önállóan, anélkül, hogy másra kellene bíznod a pénzedet.
 
Tudod kezelni a kockázatot
A bosszantó stop megbízások helyett megismered a valódi kockázatkezelést, amivel minden piaci helyzetben tudsz védekezni.
 
Magabiztos kereskedés
Legyen szó iránykereskedésről vagy iránymentesről, képes leszel önállóan, megalapozottan spekulálni, akár menet közben is átalakíthatod egy pozíciódat.

Miért érdemes a Mesterképző Klubbal belevágni?

Feltételezem azért vagy itt, mert érdekel a tőzsde, pénz, szabadság, függetlenség vagy szimplán a mentális kihívások. Én is így jutottam ide. De 17 évvel ezelőtt nem nagyon tudtam senkitől segítséget kérni, így belevágtam egyedül.

Azt hittem majd rájövök a tutira, így évekig bűvöltem az indikátorokat és egyéb "ezoterikus" rendszereket, hogy rájöjjek mi az irány és mikor fordul a piac. Ezzel sokat veszítettem, de a "soha nem adom fel" hozzállásommal addig kutattam és próbálkoztam, míg eljutottam az opciós kereskedésig, ami egy óriási megváltás volt az akkori útvesztők után.

Iszonyú mennyiségű könyv, próbálkozás és tanulópénz áll ennek hátterében.

Visszatérve a fenti kérdésre, az opciós kereskedésben való elindulást egyedül, önállóan, ahogy én megszenvedtem vele: senkinek sem ajánlom. Úgy gondolom, hogy kevés embernek van erre egyedül 10 éve és több (tíz) millió forint elveszítendő pénze, mire összeáll a kép.

A világ legjobb üzlete megvenni másnak a tudását és tapasztalatát töredékéért annak, amennyit ér, vagy amennyibe neked kerülne rájönni. Én ezt kínálom most neked.

Ha vonz a tőzsde, ha szeretsz kereskedni akkor érdemes belevágnod, mert olyan lehetőségeket tartogat, amelyet a hagyományos "munka" soha nem fog. De mint tudod, ez a tőzsde, így nincs tuti és nem lesz benne mindenki sikeres. Így ha azt gondolod, hogy munka helyett majd csak nyomkodnod kell a gombot és dől a pénz akkor zárd is be rögtön az oldalt.

Tévhit: sokan azt hiszik, hogy megtanulnak kereskedni és már mondhatnak is fel a munkahelyükön, mert ebből fognak megélni. A legtöbb ember számára ez nem reális. Sokkal inkább érdemes erre a tevékenységre egy vagyonszerzési potenciállal rendelkező lábként tekinteni. Én sem kizárólag az opciós kereskedésből élek, sokkal több lábon állok, ami stabilitást és nyugalmat ad. Ez fontos a kereskedésnél is.

Az opciós kereskedés neked szól

ha kipróbáltál már szinte mindent a tőzsdén, mégsem vagy profitábilis,

ha most kezded és meg akarod úszni a nagy tanulópénzt és felesleges köröket,

ha eleged van abból, hogy más kezeli a pénzedet, ráadásul gyenge eredménnyel,

ha véget vetnél a stop használatának és profi kockázatkezelésre váltanál,

ha meg akarod tanulni a legprofitábilisabb opciós stratégiákat és azok alkalmazását,

ha irány és iránymentesen is akarsz kereskedni,

ha magas valószínűségű stratégiákkal szeretnél kereskedni,

ha el akarod kezdeni az opciós kereskedést már néhány ezer dollárral,

ha végre a saját kezedbe akarod venni a pénzügyi jövődet.

Magadra ismertél? Mielőtt teljesen hatalmába kerít az érzés, hogy ez neked való, nézzük meg azt is, hogy milkor nem éri meg ebbe időt és energiát fektetned.

Az opciózás nem neked való

ha azt gondolod, egy csapásra anyagilag függetlenné válhatsz,

ha azt hiszed, energia befektetés, tanulás nélkül is elérhetsz sikereket,

ha azt érzed, matek zseninek kell lenni a tőzsdei kereskedéshez,

ha hiszel azoknak, akik szerint a tőzsde csupa rizikó, amit úgysem lehet kiismerni,

ha munka helyett, néhány hónap tanulás után ebből akarnál megélni!

Most már látod a teljes képet, és el tudod dönteni, hogy akarsz-e ezzel foglalkozni. Ha igen, akkor olyan dolgokra foglak megtanítani, amikről eddig nem is sejtetted, hogy lehetségesek.

Mire lehetsz képes ha velem tanulsz?

Csak rajtad múlik, hogy mit veszel ki a képzésből, de ha beleteszed az időt és energiát, akkor az alábbiakra lehetsz képes:

magasabb valószínűséggel irányt kereskedni,

iránymentesen kereskedni magas valószínűséggel,

stop nélkül kockázatot kezelni minden piaci helyzetben,

átalakítási stratégiák segítségével valószínűséget növelni és kockázatot csökkenteni,

bebiztosítani egyedi részvényeid, vagy akár a teljes portfóliód,

tudni fogod mikor van túlzott optimizmus vagy félelem a piacon és ezt hogy kell kihasználni,

profi módon használni az opciós kereskedési platformot éles kötésekre,

piaci véleménytől függetlenül volatilitás változásra kereskedni.

Miért tanulj velem?

Mert 2006 óta kereskedek opciókkal és folyamatosan fejlesztem a tudásom, amelyet az oktató és pozíció menedzsment videókban közzéteszek.

Hosszú és kemény utat tettem meg az opciós kereskedésben…

17 évvel ezelőtt, amikor eldöntöttem, hogy elkezdek tőzsdézni, csak egyet tehettem: a legjobb tudásom szerint, főleg könyvek alapján próbáltam kereskedni. Voltam annyira naiv, hogy azt gondoltam, az elmélet elegendő, és nem szükséges a gyakorlati tapasztalat. Hatalmas veszteségeket szenvedtem el, és nem tudtam senkitől segítséget kérni. Nehezen tanultam meg a kockázatkezelést és azt, hogy melyik stratégia a leginkább profitábilis és milyen piaci környezetben.

Jelen pillanatban két út áll előtte:

  1. Megpróbálod egyedül elsajátítani az opciós kereskedést, ami során időt és energiát vesztegetsz, ráadásul jelentős pénzügyi veszteségeket is szenvedhetsz. Bár fejlődni fogsz, ennek ára igen magas lehet.
  2. Saját tempódban, a munkád mellett, akár pénzügyi előképzettség nélkül is elvégezheted képzésemet, amely segít abban, hogy kézbe vehesd a saját pénzügyi jövődet.

Miért éppen az OpcioGuru?

Az OpcioGuru a megalakulása óta Magyarországon piacvezető az opciós tőzsdei képzések területén.

A tanfolyamaink mindig úgy kerülnek összeállításra, hogy a lehető leggyakorlatiasabb tanácsokat és tippeket kínáljuk, amelyeket azonnal alkalmazhatsz a saját kereskedési stratégiádban. Úgy véljük, hogy még ha már korábban is belekóstoltál az opciózásba, számos új gyakorlati tippet és trükköt sajátíthatsz el a képzéseinken.

Célunk, hogy folyamatosan bővítsük és frissítsük a tananyagot, hogy naprakész és hatékony tudást nyújthassunk neked.

 

0
év kereskedési tapasztalat
0
év oktatási tapasztalat
0
opciós kereskedő tanítvány

Havi előfizetéses képzési rendszer

A profi opciós kereskedés elsajátítása egyedül nagy feladat, különösen, ha a teljes képzés díját egyszerre kell kifizetni. Még a legnagyobb célok és kihívások is könnyebben elérhetők, ha kisebb, könnyen emészthető részekre bontjuk őket.

2019 tavaszán úgy döntöttem, hogy elindítok egy olyan előfizetéses rendszert, amelyben a tudás megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati videós anyagokat havi modulokra osztottam fel, így fokozatosan és ütemezetten sajátíthatóak el.

Az oktatási modulok átadása mellett folyamatosan megosztok éles kötéseimből is lezárást követően. Így láthatod hogyan kereskedtem adott piaci helyzetben, de a kötéseket nem tudod közvetlenül követni, mivel nem szignálszolgáltatást árulok, hanem oktatást.

Mindehhez nincs szükség előzetes tőzsdei tapasztalatra, a képzésen akár pénzügyi előképzettség nélkül is részt vehetsz. Te is elsajátíthatod!

Ráadásul ezzel az előfizetéssel úgy válhatsz sikeres opciós kereskedővé, hogy közben maximálisan saját kezedben tartod az időbeosztásodat, és a saját ütemedben haladhatsz.

A képzési rendszer 3 pillére

Az előfizetéses rendszerem 3 pillérre épül, amelyek biztosítják az elmélet és gyakorlat együttes és folyamatos elsajátítását.

1. pillér - opciós oktatási modulok

Az OMK tudástára tartalmazza az összes opciós oktatóanyagomat. A tudástár folyamatosan bővül és a frissítések mindig az aktuálisan legjobb tudásomat tükrözik. Ezzel garantálom számodra, hogy folyamatosan frissülő, naprakész tudást kapsz a havi előfizetésedért.

Jelenleg a rendszerben az alábbi oktató modulokat találod. A havi fizetési ütemezésnek megfelelően minden hónapban 1 tetszőleges oktató modult aktiválhatsz az alábbi listából. Azaz nem rögtön éred el az összeset!

A modulok között szabadon választhatsz, azaz nem nincs kötött sorrendben. Természetesen azt javaslom, hogy a kezdő modulokkal indítsd a tanulásod, utána már úgyis az érdeklődésed vezet majd tovább a számodra kedvező, aktuális kockázatvállalási képességednek is megfelelő modulok felé.

Első befizetéskor az Opció START modul automatikusan aktiválódik, amely elindít az opciózás útján és ajándékba kapsz egy további modul aktiválási lehetőséget is.

Tipp: ha már haladó vagy, akkor is csatlakozhatsz a klubhoz, mert a modulok aktiválási sorrendje rugalmas. Így minden befizetés után tetszés szerint aktiválhatod bármelyik modult. Ha pl. csak a Butterfly stratégiára vagy kíváncsi, azt is választhatod és addig maradsz tag, amíg számodra hasznos a tartalom.

KEZDŐ MODULOK

TÉMATARTALOM
Opció START

Ebben a modulban fogod elsajátítani a legfontosabb opciós alapismereteket, pl: long Call, Put, időérték, volatilitás, kockázati grafikon, strike, időtáv, stb.

Thinkorswim

A TOS platform használatának megismerése, opciós analízis, gyakorlás.

Irány és szintkereskedés

Legalapvetőbb opciós irány és szintkereskedési stratégiák megismerése. Ezek a Vertical Spread-ek, amire a komplexebb stratégiák épülnek majd.

Opciós Görögök & lejárat

Opciós Görögök megismerése és az opciós lejárati kérdések áttekintése.

Technikai elemzés

A technikai elemzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat mutatom be a TradingView segítségével.



HALADÓ MODULOK

TÉMATARTALOM
Calendar / Diagonal stratégia

Calendar / Diagonal stratégia elmélete és gyakorlata.

Butterfly stratégia 1/2

Butterfly stratégia elmélete és gyakorlata. 1. rész

Butterfly stratégia 2/2

Butterfly stratégia elmélete és gyakorlata. 2. rész

Ratio spread stratégia

Ratio spread stratégia elmélete és gyakorlata.

Backspread stratégia

Backspread stratégia elmélete és gyakorlata.

TimeFly stratégia

A TimeFly stratégia ötvözi a Butterfly és a Calendar spread jellegzetességeit. Ezt mutatom be éles pozíciók segítségével.

Earnings stratégiák

Earnings során alkalmazható stratégiák köre.

Alaptermék kombinációk & átalakítási stratégiák

Opciós stratégiák kombinálása alaptermékekkel & átalakítási lehetőségek.

Hedge stratégiák

Hedge stratégiák alaptermékekre, opciós ügyletekre és portfólióra vetítve.



PLATFORM MODULOK

TÉMATARTALOM
Interactive Brokers & adózás

Az Interactive Brokers felület részletes megismerése, gyakorlás. IB riportok előkészítése adóbevalláshoz.

Tastyworks & adózás

Tastyworks platform megismerése, gyakorlás. Tasty riportok előkészítése adóbevalláshoz.

IBKR Desktop platform

Bemutatom az IBKR Desktop használatát, ami sokkal egyszerűbb és felhasználóbarátabb mint a klasszikus TWS.



IRÁNYMENTES MODULOK

TÉMATARTALOM
Iránymentes pozíciók 1/5

Bevezetés az iránymentes kereskedésbe + éles pozíció menedzsment.

Iránymentes pozíciók 2/5

Határidős termékekre kötött Short Strangle pozíció menedzsment.

Iránymentes pozíciók 3/5

Határidős termékekre kötött Short Strangle pozíció menedzsment.

Iránymentes pozíciók 4/5

Határidős termékekre kötött Short Strangle pozíció menedzsment.

Iránymentes pozíciók 5/5

Határidős termékekre kötött Short Strangle pozíció menedzsment.



2. pillér - folyamatos pozíció menedzsment

A tanulás elmélyítéséhez nem elég az oktató videók feldolgozása, látnod kell hogyan működnek az egyes stratégiák és átalakítási megoldások az éles piaci helyzetben.

Ezért az előfizető rendszer részeként több száz korábbi, lezárt pozíciómenedzsmenthez férhetsz hozzá havi aktiválásokkal. Ezen felül minden hónapban folyamatosan hozzáférsz néhány aktuálisan lezárt éles pozícióimhoz videós feldolgozásban végigvezetve, így pontosan látni fogod, adott piaci helyzetben milyen gondolkodásmódot alkalmaztam, hogy alakítottam át és miért.

Így az elméleti videókban átadott tudást láthatod, hogyan érdemes éles piaci helyzetben alkalmazni.

Fontos, hogy ezek a pozíciók nem szignálok, azaz nem tudod őket követni. Lezárást követően teszem közzé, így kizárólag oktatási célt szolgálnak.

Alábbiakban néhány érdekesebb statisztika az éles pozíciókról.

  • Összes pozíció: 539 db

  • Átlagos profit: 45% (kockázatra vetítve)

  • Max profit: 2007% (kockázatra vetítve)

  • Max veszteség: -105%

  • Átlagos tartási idő: 24 nap

  • Leghosszabb tartási idő: 552 nap

  • Átlagos átalakítások száma: 1.8 db

  • Max átalakítás egy pozinál: 15 db

  • Átlagos videó hossz: 9 perc

  • Összes pozi videó hossza: 80 óra

Ha szeretnéd látni a konkrét pozíciókat és eredményeiket, kattints ide!

3. pillér - webinárok

Az előfizetéses rendszer részeként havonta egyszer tartok egy webinárt, ahol megválaszolom az összes felmerült kérdést. Ha nem tudsz rajta részt venni, felvételről megtekintheted, ill. előre beküldheted a kérdéseid, így biztosan kapsz rájuk választ.

Már az első befizetés után szabadon hozzáférsz az összes korábbi webinárhoz is. Eddig több, mint 55 db webinárt tartottam az OpcioGuru fennállása óta, amely több, mint 50 órányi tudásanyag.

Jelenleg több, mint 650 db beküldött kérdést tartalmaz a webinár tudástár. Adott kérdésre kattintva azonnal a megfelelő webinár videó pontos időpontjához ugrik a felvétel, így nem kell a videók között keresgélni sem.

Pillanatok alatt megtalálhatod a kérdésedre a választ, ami óriási segítség a tanulási folyamat során.

Hogyan tudok segíteni, ha a tanulás során elakadsz?

Lehet, hogy már felmerült benned a kérdés, hogy kihez fordulhatsz ha a tanulás közben felmerülnek kérdések vagy elakadások.

Klubtagként egy aktív opciós fórumhoz is kapsz jogosultságot. Ebben a fórumban többszáz hasonló opciós kereskedővel beszélgethetsz.

Ha bármilyen kérdésed van, azt bátran felteheted nekem és nekik is. Olyanok is tagok, akik már 10+ év opciós kereskedési tapasztalattal rendelkeznek.

Egy szó mint száz, nem leszel magadra hagyva. Ha bármi nem világos, írj akár emailt nekem, akár a fórumra.

De majdnem biztos vagyok abban is, hogy a kezdeti lépések összes kérdése már meg lett válaszolva vagy webinárban vagy a fórumban, így egy könnyed kereséssel meg is találhatod a választ azonnal.

Gyere és tapasztald meg a közösségi tanulás erejét!

Nincs elég tőkéd a kereskedéshez?

Szerencsére ma már nem kell $10.000 a számlanyitáshoz. Már két, megbízható brókercégnél is nyithatsz margin számlát korlát nélkül, amin el lehet kezdeni opciókkal kereskedni. Egyik az Interactive Brokers, másik a Tastyworks.

Interactive Brokers-nél 2011 óta van számlám és nagyon megbízhatónak találom. Tastyworks egy új cég (2017), akikkel még csak néhány éves tapasztalatom van, de korrektnek tűnnek. Egyébként azok az alapítók akik anno a Thinkorswim-et hozták létre, így van bőven tapasztalatuk.

Akkor is érdemes elkezdeni a tanfolyamot, ha most épp nem áll rendelkezésedre a vágyott kereskedési összeg, mert a Thinkorswim demo platformján már most, INGYEN is el tudod kezdeni kipróbálni magad az opciók világában. És amíg összegyűlik a tőzsdére szánt összeg, addig is gyakorolhatsz.

Ezenkívül, miközben haladsz az oktatási anyagokkal, megismerkedhetsz a különböző kereskedési stratégiákkal és megtanulhatod, hogyan csökkentheted a kockázatokat. Ez azért is fontos, mert kisebb összeggel is hatékonyan kereskedhetsz, ha jól kezeled a kockázatot.

Amint rendelkezésre áll a megfelelő tőke, már felkészülten és gyakorlattal állhatsz neki a valódi opciós kereskedésnek.

Ugye benned is vannak ilyen gondolatok?

"Nem valami átverés ez is?"
Ha egy hete lennék a piacon, jogosan feltételezhetnéd ezt, de 15 éve létezik az OpcioGuru és 1500+ ember járt már nálam képzésen. Ha átverés lenne, már nem lennék a piacon...

"Meg fogom tudni ezt tanulni, nem túl bonyolult?"
Mivel tisztában vagyok azzal, hogy nekem milyen volt autodidakta módon megtanulni az egészet, így azt is tudom, mit és hogyan kell úgy elmagyarázni, hogy mindenki megértse. Nem kell félned a túlzott szakkifejezésektől, mindent elmagyarázok "szájbarágósan". Innentől nem az a kérdés, hogy meg tudod-e tanulni, hanem, hogy meg akarod-e?

"De hát nekem nincs se pénzügyi se gazdasági végzettségem."
Megnyugtatlak, nekem sincs. Mi több, a legtöbb sikeres ügyfelem sem gazdasági szakember. Ha összeadni, kivonni és szorozni tudsz, akkor meg tudsz tanulni opciókkal kereskedni.

"Sosem voltam jó matekból."
Képzeld én is átlagos voltam. Az opciós platformok segítségével mindössze annyi a dolgod, hogy tudj összeadni, kivonni és szorozni. Ezt pedig már második általánosban megtanultad.

"Mi van ha elakadok, ki fog nekem segíteni?"
Én. Bármikor írhatsz nekem emailt vagy felteheted a kérdésed a fórumban, ahol egy tapasztalt opciós kereskedői közösség vár. Nem maradsz soha egyedül! Legkésőbb 48 órán belül választ kapsz minden kérdésedre.

"Fogok én ezzel pénzt csinálni a piacon?"
Ezt nem tudhatom és felelőtlen is lenne részemről bármi ígéretet adni. Annyit tudok ígérni csak, hogy a segítségemmel megtanulhatod, hogyan működik az opciós kereskedés. De, hogy ezzel a tudással mit kezdesz az rajtad múlik. Azonban, ha elkötelezett vagy és felelősségteljesen alkalmazod az itt tanultakat, növelheted esélyeidet a sikeres kereskedésre.

Tényleg működik ez távoktatás formában?

A válaszom röviden: igen.

Az elméleti anyagok mellett a folyamatos pozíció menedzsment, webinárok és havi tartalmak segítenek elmélyíteni a szükséges tudást.

A több héten keresztül zajló pozíciók menedzsmentjét bemutató videókat és aktív fórumot semmilyen könyv vagy élő képzés nem tudja helyettesíteni. 

Íme néhány ügyfelem élménybeszámolója, akik eddig velem tanultak távoktatási formában.

Ha most azt gondolod, hogy:

"Ez nekem túl drága."
A pénzügyi tudatlanság, megvezethetőség és a pénzkezelőktől való függés egy életen át sokkal drágább, mint a magadba fektetett tőke. Nem véletlen, hogy Warren Buffett-től származik a mondás, miszerint a legjobb befektetés a saját képzésünk.

"Nekem nincs szükségem az opciós kereskedésre."
Ez lehetséges, de akkor nem hiszem, hogy ezt az oldalt olvasnád. Ha itt vagy, az azt jelenti, hogy többre és jobbra vágysz mint a hagyományos kereskedői eszköztár. De tény, hogy nem mindenkinek való az opciós kereskedés.

"Nekem erre nincs időm."
Tényleg nincs a saját képzésedre havi 10 órád? Ha azt csinálod, amit eddig, azt kapod amit eddig. Ha nem fontos az érzés, hogy saját magad vagy a pénzügyeid ura, akkor jogos, hogy nincs rá időd. Ha pedig tényleg idő szűkében vagy, mégis haladnál ezzel, akkor is szabadon megteheted, mert a saját ütemedben haladhatsz. A webinárokat is visszanézheted később.

"Nekem ez túl nehéz!"
Megértem, hogy teljesen egyedül megtanulni az opciózást nehéz, én sem javaslom. Ha viszont velem tanulsz, fogom a kezed folyamatosan hónapról, hónapra, egészen addig, amíg úgy nem érzed, hogy önállóvá válsz és magadtól kereskedsz az éles piacon.

"Már régóta kereskedek és mégsem lettem profitábilis, miért pont az opció segítene?"
Sosem mondtam, hogy ezzel biztosan profitábilis leszel. Ezt a tőzsdén nem lehet kijelenteni. Azt viszont igen, hogy olyan eszköztárad lesz, ami a hagyományos piacon nem áll rendelkezésedre. Sokkal profibban fogod tudni a kockázatokat kezelni. Ha iránykereskedésben nem vagy túl jó, akkor ott az iránymentes kereskedés is mint lehetőség. Én nem ígérhetem, hogy profitábilissá teszlek, azt viszont igen, hogy a legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni és támogatni az utadon hónapról, hónapra.

"Miért kéne veled tanulnom, biztos találok jobbat, mint te."
Sosem mondtam, hogy én vagyok a legjobb. Egyet viszont szinte biztosan tudok: Magyarországon senkinek sincs több mint ezer fős opciós oktatási tapasztalata és 13 éves múltja ebben.

"Nem kell a segítséged, megtanulom inkább magamtól."
Ehhez szeretnék sok szerencsét kívánni. Én is magamtól tanultam meg, szóval nem lehetetlen, kérdés, hogy megéri-e. Azért majd írj 5 év múlva, hogy hol tartasz:)

"A családom és barátaim nem támogatnak a tőzsdézésben."
Tudom, hogy sokan vannak ebben a helyzetben. De az ő érdekük is a te sikered. El kell nekik magyaráznod, hogy nem kaszinózni fogsz, hanem igyekszel megalapozott befektetési és kereskedési döntéseket hozni egy profi kockázatkezelő eszköz segítségével.

"Túl lassú nekem ez a havi ütemezés, gyorsabban akarok haladni."
Ezt bármikor megteheted. Ha előbb végzel adott hónapra ütemezett oktatási modullal, kifizetheted a következő hónapot és már aktiválhatod is a következő tudásanyagot. Természetesen ezzel meghosszabbodik az előfizetésed érvényessége is. Ha kifizettél 1 hónap alatt 6 hónapot akkor 6 hónapig nem kerül terhelésre a kártyád. Tehát ekkor nem duplán fizetsz, csak előre!

Ha már vásároltál tőlem...

Ne aggódj, ha már vásároltál valamelyik termékemből, mert nem kell a már megvásárolt tananyagaidért újra fizetned.
Ha pl. megvetted az Opció START-ot vagy a Kezdőcsomagot, kérlek jelezd nekem email-en, és aktiválom az összes tananyagot, amit már korábban kifizettél, így az előfizetéssel onnan folytathatod az opciós tanulmányaidat, ahol épp tartasz, a korábban megvásárolt termékeid feldolgozása után.

Gyakori kérdések és válaszok

Lehet máshogy is fizetni mint bankkártyával?
Mivel az előfizetői tagság a havidíjak automatikus levonásával működik ezért kizárólag online bankkártyás fizetést tudunk elfogadni. Ma már kártyát igényelni gyerekjáték, akár privát akár céges számlához. Ha még nincs és igényelsz, figyelj rá, hogy olyan legyen, amivel lehet online is fizetni (pl. Mastercard, Visa).
Mikor indul az előfizetés?
Hogyan férek hozzá a tananyagokhoz?
Hogyan tudok gyorsabban haladni, mint a havi ütemezés?
Mi van akkor, ha elakadok? Hol kérdezhetek?
Kell rögtön nyitnom éles számlát is?
Szükségem lesz-e bármilyen plusz eszközre, szoftverre?
Mennyi kell az éles számlanyitáshoz?
Meg tudom ezt tanulni pénzügyi végzettség nélkül?
Hogyan mondhatom le az előfizetést?
Lemondáskor jár vissza pénz?
Hogyan kapok számlát?

Előfizetés díja

Image

 

34.990 Ft / hó

 

Alacsony kockázat - magas profit potenciál


Ha bele akarsz kóstolni az opciózás világába, ennél alacsonyabb kockázattal ezt még soha nem tehetted meg. Egy havi tagdíj mellett eldöntheted, hogy ez a világ neked való-e.

Ezért a pénzért olyan havi támogatást és tudást kapsz, amivel ha tudsz élni, ennek a többszörösét fogja neked érni. Gondolj bele: ez kevesebb, mint 100 dollár havonta. Ennek többszörösét lehet elveszíteni vagy megnyerni az éles piacon pillanatok alatt.

Áfamentes értékesítés

Figyelem! Van még valami, amit jó, ha tudsz. ÁFAMENTES a vásárlásod akkor, ha az Európai Unió területén kívüli magánszemélyként vagy cégként rendeled meg, vagy akkor, ha az EU területére bejegyzett (de nem magyar!), EU adószámmal rendelkező cégként kéred. Ha ezek egyikébe tartozol, akkor a te árad áfamentes lesz, bármelyik fizetési módot választod.

Fizetés bankkártyával

Tekintettel arra, hogy egy havi előfizetésről van szó, kizárólag bankkártyával lehet fizetni. Az előfizetésed automatikusan megújul, ami azt jelenti, hogy a fent megadott összeggel terhelésre kerül a fizetéskor megadott bankkártyád segítségével minden hónapban, egészen addig, amíg le nem mondod az előfizetést. A szolgáltatást bármikor lemondhatod egy gombnyomással a belső felületen. A havidíjak terhelésekor a "Barion Payment Zrt." fog szerepelni a számlakivonatokon.

Előfizetés megrendelése

Ha nem cégre kéred a számlát, ide a valódi, teljes neved add meg,
(Vezetéknév, Keresztnév) mert ez fog szerepelni a számlán!
Kötelező kitöltened az EU-s adószámot, ha az EU területén
bejegyzett cég vagy (nem HU) és 0% áfás számlát szeretnél.
Érvénytelen EU adószám! Ez esetben a számla végösszege ÁFA-t tartalmaz.
Itt tudod ellenőrizni a közösségi adószámod.
- Ft
Ha megnyomod a "Tovább a fizetéshez" gombot, átirányítunk a
Barion teljesen biztonságos fizetési oldalára, ahol megadhatod
a bankkártyád adatait vagy fizethetsz Barion fiókoddal is.



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.