Te Hogy Állsz a Pénzzel? – I.

pénzügyi tudatosság

Sok kereskedőnek csak évek után esik le, hogy a pénzhez való viszonya gátolja a kereskedési céljainak elérésében. Sőt a legtöbb még akkor sem realizálja…

Ne szépítsük a dolgokat, a trading a pénzről szól. Nyilván van benne sikerélmény, élvezet, kiteljesedés, de a végső célja a profit. A trading eredményed jól mutatja a pénzhez való viszonyodat.

Ebben a 3 részes sorozatban a pénzzel kapcsolatos legfontosabb kérdésekről és összefüggésekről fogok írni.

A Szabadság Útja tréningemben elég sokat beszéltem a pénzzel kapcsolatos téves hitrendszerekről és korlátozó hiedelmekről. A visszajelzések alapján sok embernek segített, így most nézzük át a legfontosabb összefüggéseket írásban is.

Mire vagy kondicionálva?

Azaz mit hallottál, mit láttál a pénzzel kapcsolatban, mikor kisgyerek voltál. A szüleid és a környezeted határozták meg a pénzhez való viszonyodat. Ahogy beszéltek a pénzről, ahogy használták, alapjaiban ültette el benned a pénzhez való jelenlegi viszonyodat. Ha nem vagy tudatos, még ma is úgy működsz tudat alatt, ahogy szüleidtől láttad.

Érdemes néhány kérdést átgondolnod ezzel kapcsolatban, vagy akár velük megbeszélni:

  • Milyen anyagi körülmények között töltötted gyermekkorodat?
  • A szüleid mit gondoltak a pénzről és a gazdagokról?
  • Mit gondoltak a gazdagságról? Keményen meg kell érte dolgozni?

Elmesélem a saját kondicionált hitrendszerem, hátha magadra ismersz benne. Átlagosnál jobb körülmények között nőttem fel, de soha nem volt a családom pénzügyi helyzete a felső tízezerbe tartozó.

Amit hallottam:

  • Nagyapámtól: „Gergőkém a pénzért keményen meg kell dolgozni, ne akarj túl sokat, érd be azzal, amid van, legyél tisztességes, szerény, védd meg azt, ami a tiéd, ne legyél nagyravágyó.”
  • Apámtól: „A pénz nem a fán terem, keményen meg kell dolgozni érte.”

Amit láttam:

  • Apám saját vállalkozásában kőkeményen dolgozott. Jó anyagi körülményeket teremtett, de az idejét adta érte. Sokszor este 9-re ért haza, mert sok volt a munka. Maximálisan becsülöm és tisztelem azért, amit a családjáért, értünk tett és most is tesz.
  • Apám mintája azt ültette el bennem, hogy a több pénz több munkát igényel. Ma már tudom, hogy ez az összefüggés fals. Nem kell ahhoz több időt tölteni munkával, hogy több pénzem legyen. Eredményesebben kell „dolgozni”.
  • Apám és anyám között sokszor volt nézeteltérés az elköltött pénz mennyiségét tekintve. Apám spórolni akart, anyám nem annyira :).

Amit éreztem:

  • Sosem kellett igazán nélkülöznöm gyerekként sem, de tudtam nagyon jól, hogy komoly áldozatok árán sikerült csak ezt elérni.
  • Nem lehetett 2-3 hétre elmenni nyaralni, mert dolgozni kellett. Folyamatosan dolgozni kellett.

Mennyire ismersz magadra? Te mit láttál, mit hallottál, mit éreztél gyerekkorban a pénzzel kapcsolatban?

gyermekkor és pénz

Ok – okozat

A gyerekkor kialakít egy pénzügyi keretrendszert. Tudat alatt meghúzod a határt, hogy mennyit érsz, mennyit érdemelsz pénzügyileg. Elhiszed, hogy a sok pénzért meg kell dolgoznod. Elhiszed, hogy kőkeményen bele kell feszülnöd a munkába csak azért, mert azt láttad otthon.

Mit gondolsz ennek a hozzáállásnak milyen hatása van a kereskedésedre?

Ahogy a Szabadság Útja tréningemben is elmondtam, a gondolatok érzéseket váltanak ki, azok pedig tettekre ösztökélnek. Te mit érzel ha a pénzre gondolsz? Mit érzel ha buksz vagy nyersz a trading-ben?

„A tudat határozza meg a létet”

Amit gondolsz, azzá válsz. Viszont el kell fogadnod, hogy a legtöbb gondolatod nem tudatos. Minták, programok alapján éled az életed. Nagy a valószínűsége annak, hogy ma is azt gondolod a pénzről, amit gyerekkorban hallottál, láttál. Komoly erőfeszítés és tudatosság kell hozzá, hogy átalakítsd, de nem lehetetlen. Csak dolgoznod kell magadon… keményen!

Szabó Pétertől hallottam azt a mondatot nemrég, hogy „Aki szegénységre van programozva, attól elmegy a pénz még akkor is, ha sok jön be”. Nagyon igaz. Ilyenek a lottó milliárdosok is. Néhány év múlva nincs a nyereményből semmi. A kulcs nem a bejövő pénz mennyisége, hanem a tudatosságod szintje.

Következő részben megnézzük a kereskedés során felmerülő pénzzel kapcsolatos érzelmek hogyan kapcsolódnak a gyerekkorhoz.

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 88%

Ne maradj le a folytatásról!





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok, hogy az Adatkezelő az email címemet a hírlevél rendszeres időközönként történő megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2015-11-19 08:40:30



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.