2019-es kereskedési kilátások

2018 jelentős változásokat hozott az addig monoton növekvő piac életébe. Nézzük milyen körülményeket teremt ez 2019-ben és mik a kereskedési kilátásaink.

A 2008-as válságból való kikeveredés óta gyakorlatilag egy irány volt a piacon: LONG. Visszatekintve (így egyszerű) a buy and hold stratégia volt a tuti. Az egyirányú menetelésben voltak néha kisebb nagyobb bukkanók, de semmi komoly és tartós. Ami viszont 2018 év végén kezdődött, karöltve a fundamentális tényezők megváltozásával, lehet egy új időszak kezdete.

Visszatekintés

Nézzünk meg néhány chart-ot, ami szépen tükrözi a helyzetet.

SPX napi chart (klikk a nagyításhoz)

Ezen egyértelműen nem látunk már emelkedő trendet, inkább amolyan csapkodást és egy komoly év végi lejtmenetet, amit aztán a long piachoz szokott befektetők két kézzel megvettek. Ha a heti vagy havi chartokat nézzük akkor egészen más kép rajzolódik ki előttünk. Ezért szép ez a piacelemzés, mert attól függ mit nézünk....

SPX heti chart

Ezen már annyira nem drámai a helyzet, de már szemmel látható bukkanóról van szó. Mivel a közelmúlt jelentősége sokkal nagyobb mint a régmúlté, így a jelen eseményeit hajlamosak vagyunk felnagyítani, így teljesen másképp éljük ezt most meg, mint ahogy majd visszatekintünk rá 3 év múlva. Minden csak pszichológia...

SPX havi chart

Ha a havit nézzük, máris nem annyira vészes a helyzet, de könnyen lehet a mostani időszak egy hosszabb lejtmenet kezdete.

Ezek után vessünk egy pillantást a jó öreg VIX indexre, ami szintén szépet ugrált a közelmúlt eseményeinek következtében.

VIX napos chart

Fundamentális tényezők változása

Nem vagyok egy makró elemző és nem szeretek jósolni sem, de azért van itt néhány olyan jelenség, ami mellett nem érdemes elsétálni.

2008 után indult a QE (pénznyomtatás) a FED részéről, most pedig a QT (pénz "visszaszívás"). Sokan, sok helyen leírták már, hogy az a mennyiségű QE amit betoltak a piacba, óriási buborékot fújt nagyon sok eszközosztályban, pl. részvénypiac, ingatlanpiac, stb. Ha csak a magyar lakások mai árát megnézzük, elképedünk, hogy az emelkedés mennyire nem tartott lépést a reálbérekkel. Na de visszakanyarodva ha a QE buborkot fújt, akkor mit csinál a QT? Hát nem nehéz kitalálni: lassú vagy gyors leeresztése a buboréknak. A QT-hez hozzájön még a folyamatos kamatemelés, ami szintén nyomást gyakorol a részvénypiacokra. A QT és kamatemelés együttesen nem túl kedvező fundamentális helyzetet teremtenek.

Nem közgazdászként is könnyen beláthatjuk, hogyha a kockázatmentes hozam nő, akkor a hozzá nem értő lakosság nem a részvénypiacon fog zsonglőrködni, hanem menekül vissza az állampapírok világába, azaz kivonja a pénzét a tőzsdéről. Nyilván a folyamat nem egyik napról a másikra történik.

Nézzünk néhány fundamentális chartot is a tények alátámasztására.

FED Total Assets (FED eszközállomány)

Alábbi grafikon az elmúlt 5 évet mutatja. Szépen látszik a trend jelentős megváltozása 2018-tól (QT).

Nézzünk rá egy hosszabb időtávra ahol szépen látszik a QE kezdete és vége(?).

Látjuk mindkét grafikonon az új trend kezdetét, ami szépen egybeesik a piaci gyengélkedéssel.

Fed funds rate (alapkamat változása)

Még nagyobb idősíkon:

Jövőkép

Az utóbbi 2 évben jelentős emelkedő pályára álltak a kamatok. Ha ez a trend együtt folytatódik a QT-vel akkor nehéz évek elé néznek a piacok. Ez a befektetőknek nem jó hír, a kereskedőknek viszont annál inkább, mert végre megnőtt a volatilitás és nem csak egyoldalú piacot nézünk. Lesz benne sok emelkedés és esés. A medvepiac érzelmi háttere jelentősen felfokozottabb, mint az unalmas nonstop emelkedés. A média aktivitása is várhatóan tovább nő, nagyobb lesz a "zsongás" a téma körül, mindenki találgatni fogja majd az alját vagy a tetejét. A világ elszórakoztatja magát...

Iránymentes kereskedés

Látva a megnövekedett volatilitást sokkal jobban oda kell figyelni a kockázatok kezelésére. Az utóbbi időben tapasztalt olaj trendelés is arra figyelmeztet, hogy vagy sokkal szélesebb tartományokat kell kiírni, vagy félre kell állni és megvárni, hogy a piaci helyzet ideálisabb legyen a sávok kiírására, mert jelenleg akkora a csapkodás, hogy nehéz színtiszta iránymentes stratégiával profitálni. Ilyenkor kell elővenni azon opciós stratégiákat, amelyek pl. csak az egyik oldalt adják el, majd átalakítanak, belecsempésznek egy kis irányelképzelést, stb.

A piaci érettség jele ha tudod, hogy egy adott stratégia alkalmazásával mikor kell félreállni és várni.

Nemrég olvastam egy jó mondást valahol: az elmúlt 10 évben kereskedni akartak az emberek, holott befektetni kellett volna, most pedig majd befektetni akarnak, holott kereskedniük kellene...

Dinamikus referencia szintek

Most még túl közeli élmény a folyamatos piacemelkedés, így a referenciaérték a fejekben magasabban van. Pl. aki 200 felett vásárolt AAPL részvényt, annak most olcsónak tűnhet a 150-es szint és beszáll. Még friss az élmény, ezért a fejekben fent ragadt a referenciapont. Az elhúzódó medve viszont lerántja ezeket a referencia szinteket és egyre kevésbé fog reálisnak tűnni a korábbi magas ár.

Amikor a fejekben lévő referenciaár bezuhan a piaci ár alá, akkor berakta a piac az aljat. Ez olyankor történik amikor már nem vesznek, hanem eladnak mindent, csak hogy maradjon egy kis cash a nagy játék után. Ez általában egy elnyújtott folyamat vége, nem 1-2 hónap.

Minden a fejekben dől el

A mostani piac sokkal jobban mozgatja az érzelmeket, mint az eddigi. Aki lemaradt a nagy bull marketről, az most keresi a beszállót, aki beragadt az ráhigít, aki esést vár az próbál időzíteni. Mindenki mást keres most és mindezt intenzívebben. Ez a bear market.

Azért azt érdemes szem előtt tartani, hogy számos tanulmány szolgáltat jó példát arra, hogy a piaci időzítés egy elég esélytelen történet. Nagyon sok pénzt lehet bukni rajta ha próbálod eltalálni az alját vagy tetejét. Ez is csak pszichó, azt akarod, hogy igazad legyen. Ezzel szemben vannak magas valószínűségű opciós stratégiák, ahol nem kell az irányt találgatni, elég pl. volatilitást kereskedni.

Piaci jóslatok

A medvepiac jellemzőjeként egyre több jóslatot fogsz olvasni a médiában. Mennek majd a találgatások de ne hallgass egyikre sem. Senki sem tudja.

Bízz a saját elemzésedben és kövesd a saját utad. Azt kereskedd, amit látsz és próbáld meg kiaknázni a magasabb volatilitásban rejlő opciós lehetőségeket. Végre hosszú évek után ismét eljöhet az a világ, amikor 20 felett marad a VIX tartósan, ami nagy előnyt jelent opciós kereskedőként.

Zárszó

Hidd el, hogy én sem tudom merre fog menni a piac idén és senki más sem. Azt viszont mindenképp érdemes észrevenned, hogy megváltoztak a körülmények és ami az elmúlt 5 évben vígan működött, lehet, hogy a következő 2-3 évben nem fog.

A túléléshez szükséges felülvizsgálnod a stratégiádat és a piaci helyzethez alkalmazkodnod kell. Csak az él túl, aki alkalmazkodik. Nincs tuti robot és stratégia, ami minden piaci helyzetben működik.

Hajrá és sok sikert az idei évhez is!

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 100%

Tags: Volatilitás, VIX, bear market,

Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2019-01-10



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.