Interjú: Sándor kezdőként 40%-ot profitált idén

interjú tőzsdei teljesítményről

Sándor 2014 novemberében járt nálam Oktatáson. Első évben bukdácsolt, sokat hibázott, de tanult belőle. Így a második évre elérte, hogy 40%-os hozammal zárta az évet. Ma már opciózásból él. Hallgasd meg az interjút!

Sándorral nemrég találkoztam személyesen és érdeklődtem, hogy mennek a dolgai mióta utoljára láttam őt. Izgatottan mesélte, hogy az idei éve (2016) 40%-os profittal zárult, miután az első évben hibát hibára halmozott, de sokat tanult belőle. Már nincs főállása, opciózásból él! A történetét annyira inspirálónak találtam, hogy felkértem őt egy interjúra, hátha másoknak is tud irányt mutatni és ezáltal segíteni.

Sándor rövid története

2014 novembere előtt kereskedett FX piacon, BÉT-en és próbálkozott egyéb termékekkel is, de semmi sem hozta meg az áttörést. Egy barátja ajánlotta figyelmébe az iránymentes kereskedést, ami első látásra szerelem volt.

Az interjú főbb pontjai:

  • opciózás előtt 4-5 évet töltött próbálkozásokkal,
  • nagyon sokat segített neki a Szabadság Útja tréning,
  • informatikus végzettsége van,
  • tudta, hogy neki az iránymentes kereskedés lesz az útja,
  • az első kötésből visszajött a tréning ára,
  • első év végén nagyot bukott,
  • két kedvenc terméke: földgáz, olaj,
  • 80%-os range valószínűséggel kereskedik,
  • margin max. 40%-ban volt kihúzva,
  • a nagy veszteség után 1.5 hónapot pihent,
  • minden kötését naplózza,
  • olykor napokig rá sem néz a piacra,
  • pszichológiát kiemelten fontosnak tartja,
  • ma már főállásban kereskedik opciókkal.

Hallgasd meg az interjút!

Ha útközben szeretnéd meghallgatni, letöltheted mp3 formátumban is.

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 100%

Tags: profitgörbe, siker, hozam,

Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2016-12-15



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.