1993 - Életem első "pénzügyi kimutatása"

pénzügyi tudatosság fiatalkorban

Már nagyon fiatal koromban elkezdtem a pénzzel foglalkozni, de sajnos nem tudatosan, mert olyan mintát nem láttam magam körül. De éreztem, hogy valamit kellene vele "kezdenem".

Mint a legtöbb gyerek, én is kaptam zsebpénzt már általános iskolában is. Ez az összeg arra volt elegendő, hogy a szünetekben vegyek magamnak enni a büfében, esetleg egy fagyira iskola után. De sosem voltam igazán "eleresztve". Emlékszem, hogy volt otthon egy kis perselyem, amibe gyűjtögettem a pénzérméket (amit megspóroltam vagy kaptam locsoláskor:D) és évekig álmodoztam egy csillagküllős BMX-ről:).

Néhány év elteltével megvettem életem első BMX-ét, ami sajnos még nem volt csillagküllős, de imádtam, mert "megdolgoztam" érte. Ez volt az első igazi gyümölcse a szorgalmas és "tudatos" pénzkezelésemnek.

Aztán teltek múltak az évek és azt vettem észre, hogy egyre több pénzt kell kapjak, hogy ugyanazokat a dolgokat megvásároljam. Akkor még nem értettem az infláció fogalmát éppen ezért fura is volt, hogy miért kerül egy gombóc fagyi idén 3 forintba, amikor tavaly még csak 2 forint volt. De erre még később visszatérek...

Gimnáziumi idők

Amikor gimnáziumba kerültem úgy éreztem, hogy el kellene kezdenem rögzíteni, hogy konkrétan mire és mennyit is költök, hogy még pontosabban tudjam követni a pénzügyi "terveimet" (pl. discman vásárlás).

Ezt a szokásomat 1993-ban indítottam el, amikor még nem volt Internet, okostelefon, semmiféle applikáció, így maradt a jó öreg papír alapú naptár erre a célra. Az utókor számára ezeket a naptárakat megőriztem, mert tudtam, hogy egyszer még jókat fogok rajta mosolyogni. A minap átpakoltam a garázsban lévő dobozokat és akkor akadtak ezek a kezembe. Azonnal tudtam, hogy ebből jó cikk téma lesz;).

Íme, életem első pénzügyi kimutatása. Az alábbi naptár 1993. január 11-i hetet fedi le.

Elemezzük ki!

Döbbenet számomra ezt visszanézni 24.5 év távlatából. Nézzünk néhány vicces tételt:

  • MC az annyit jelent, hogy McDonald's menü, ami kemény 59 forintba került.
  • Lottóztam is 20 forintért, hiszen 15 évesen még nem tudtam opciózni. Emlékezzünk akkor még Internet sem volt, Amazon sem, magyar opciós könyvek sem, totál sötét "középkor":)
  • A "kaja" az iskolai büfézést jelentette többnyire, így látszik, hogy 100 forintból bőségesen akár meg is lehetett ebédelni 24.5 éve.

Amit még érdemes észrevenni a bejegyzéseken, az a fenti sorba írt "naponta 171", "még 189", "még 188", ami a hátralévő napok alatt átlagosan elkölthető összeget jelentette. Azaz tudtam, hogy mennyi zsebpénzt kapok egy hónapra és átlagosan mennyit költhetek naponta, hogy hó végére legrosszabb esetben is nullán legyek (hitelt sosem akartam). Minden napnál megjelenítettem, hogy az adott nap a napi átlaghoz képes mínuszban vagy pluszban van. Hétfőn pl. -5 forint volt az átlagos napi költéshez képesti kiadásom, de csütörtök pl. már +70 forintban voltam, azaz ennyit "spóroltam" meg az átlag napi keretemhez képest. Pénteken nem tudom mi történhetett, mert ott egy nap alatt sikerült elkölteni 754-et:)

A lap alján látható a heti költség, ami adott héten 1340 forint volt, az előző héten pedig 970 forint. Elképesztő, hogy 1993-ban heti 1000 forintból el lehetett éldegélni.

A tudatos pénzkezelést sose késő elkezdeni

Én 15 évesen kezdtem a költségeimet és bevételeimet követni és ezt a szokásomat azóta sem hagytam abba. Ha ma lennék 15 éves elképesztő lehetőségeim lennének a pénzügyi terveim megvalósításához. Annyiféle alkalmazás, rendszer áll rendelkezésre, hogy tudatossá és képzetté válj, ami soha eddig az emberiség történetében nem volt elérhető.

Ma már nincs kifogás arra, hogy valaki miért nem képzi magát pénzügyileg!

Ne ülj rá a pénzedre!

Mint ahogy a példákból is látszik, 24.5 éve egy meki menü ára 59 forint volt. Ma egy kiadósabb menüért kifizetsz egy ezrest. Azaz 20x annyit fizetsz, mint 24.5 éve. Akkoriban 100 forintból megebédeltem kvázi éttermi szinten. Ma ez is min. 20x annyiba kerül. Mit jelent ez?

Azt, hogy a pénz önmagában folyamatosan veszít az értékéből ha nem dolgoztatod. Bankban látra szólóan vagy nullát profitáló befektetési alapokban pénzt tartani egyenlő a pénzügyi tudatlansággal.

Ahhoz, hogy elérd a célod, tervek kellenek. A tervekhez szükséged van eszközökre és szokásokra. Nem juthatsz egyről a kettőre ad-hoc pénzügyi szokásokkal, csak és kizárólag tudatossággal. A tudatos pénzkezelés ott kezdődik, hogy tudod mennyi a bevételed és mennyi a költséged és képes vagy követni a megtakarításaid mértékét.

A második lépés az, hogyha van megtakarításod, azt nem bankban tartod, hanem olyan pénzügyi eszközökben, amik ha nem is eget rengető profittal bírnak, de legalább a vásárlóerőd megőrzik.

Ehhez mi kell? Önképzés, tudatosság és kitartás.

Ma már a pénzügyi tudatlanság nem "adottság" hanem választás kérdése.

24.5 évvel ezelőtt egy 15 évesnek esélye sem volt modern pénzügyi eszközökkel és stratégiákkal felvértezni magát (Magyarországon). Ma már bárkinek van esélye, csak el kell kezdeni!

"Cash is king" - na de mikor?

Sokszor hallani azt a "bölcsességet" a befektetői világban, hogy cash is king, ami annyit jelent, hogy a készpénz a király. Elmondom mikor igaz ez. Hatalmas válság kellős közepén, amikor az agyonvert részvényeket és indexeket töredék áron fel tudod vásárolni.

Békeidőkben készpénzben üldögélni hosszú távon pénzügyi öngyilkosság.

Nem azt mondom, hogy sose legyen készpénz a portfóliódban, hanem azt, hogy csak egy nagyon minimális arányban. Nekem is mindig van szabadon készpénzem, ha olyan lehetőséget látok, amibe azonnal be kell szállni. Kell a készpénztartalék, csak tudni kell annak arányát optimalizálni.

Ha nem dolgoztatod a pénzed, az szépen csendben ellened dolgozik. Az idő nem csak az opciót emészti el, de a be nem fektetett pénzedet is.

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 98%

Tags: pénz, tanulság, tudatosság, pénzügyi intelligencia,

Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2017-10-11



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.