Kikkel is versenyzek a piacon?

a tőzsde működése
Mielőtt nagyon belebonyolódnánk abba, hogy mit is kell egy grafikonon elemezni, röviden tekintsük át, hogy mégis kikkel is versenyzek egy adott piacon. Kik azok, akik a pozícióm ellentétes oldalát veszik fel. Ugyanis minden vétel mögött eladó van és minden eladás mögött vevő. De kik is ők és milyen fajtáik vannak? Vegyük sorra a szereplőket: a long vevőt, a long eladót, a short eladót és a short vevőt.

Az opciós piac szereplői

Long vevő
Long azt jelenti, hogy emelkedő irányra játszom. Vagyis ez a fajta vevő, megveszi a részvényt annak reményében, hogy árfolyama emelkedni fog. Természetesen ezt a jövőbeli profit reményében teszi. Hogy mi alapján hozta ezt a döntést, az már egy másik kérdés. Miután megvette, dönthet az eladás mellett ugyanazon napon belül (daytrade) vagy tartja napokig, hónapokig, évekig. Ez a befektetői stílustól függ.
Profit potenciálja ennek az ügyletnek korlátlan, vagyis a részvény árfolyama bármeddig emelkedhet.

Long eladó
Ők egykor Long vevők voltak. Ennek megfelelően a tulajdonukban lévő részvényeket akarják eladni. Több oka lehet ennek. Realizálni akarja a profitot, vagy egyszerűen csak elvesztette az adott cég iránt a bizalmát és ki akar szállni. Az eladásba sokkal jobban közrejátszanak az érzelmek, mint a vételbe. Ha pánikhelyzet alakul ki a piacokon, a befektetők mindenféle téves hírre is képesek eladni, ilyenkor indulnak be az igazi árzuhanások.

Short eladó
Short azt jelenti, hogy csökkenő árfolyamra játszom. Ilyenkor egy brókertől vagy banktól kölcsönveszem a részvényt, jelenlegi árfolyamon eladom a piacon. Majd miután az árfolyam esett, visszaveszem és visszaadom a brókeremnek, bankomnak. Így az eladási és vételi ár közötti profit az enyém. Általában rövidebb időtávban gondolkoznak, mint a vevők. A maximum profit ebben az esetben korlátozott, hiszen a részvény árfolyama "csak" nulláig csökkenhet.

Short vevő
Ők egykor Short eladók voltak, akik visszavásárolják a részvényt. Ha bejött az áresés, akkor profitot realizál, ha viszont nem, akkor a potenciális vesztesége korlátlan is lehet.

Mi az a short squeeze, amit olyan sokat emlegetnek a piacokon?

Az a jelenség, amikor elindul az árfolyam az ellentétes irányba (emelkedés) és a short eladók kénytelenek visszavenni a részvényüket. Mivel mindegyik short eladó nekiáll venni, ezért még tovább emelkedik az árfolyam, ami még több short eladót kényszerít vételre. Egy short squeeze extrém módon meg tudja emelni a részvény árát. Továbbá a short eladók kockázata végtelen, mivel egy részvény bármeddig emelkedhet. Mondok egy példát: arra számítok, hogy egy részvény esni fog, ami jelenleg 20-on forog. Beállok short eladó pozícióba. Ezek után kijön egy kedvező hír a cégről és hirtelen 50 lesz az árfolyam. Ekkor azonnal vissza kell vásárolnom 50-en. Így buktam 30-at, de ha a részvény elugrik 100-ig, akkor még többet és ez korlátlan. Így a short eladás az egyik legveszélyesebb tőzsdei "műfaj".

Tanulság:
- Kerülöm a short eladói pozíciót, mert a lehetséges veszteség mértéke korlátlan.
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 95%



Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2008-08-28



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.