BITO: az új Bitcoin határidős ETF
2021.10.19-én indult útjára a BITO ticker-re hallgató Bitcoin határidős árfolyamot követő amerikai piacon kereskedhető ETF.
Alapvetően ez egy jelentős mérföldkő a kripto világban, mert ez az első SEC (amerikai tőzsdefelügyelet) által is engedélyezett Bitcoin ETF. Már az első kereskedési napon jelentős volume áramlott a termékbe. A debütálása napján a BTC új csúcs közelébe tudott felkapaszkodni, konkrétan 64.000 USD fölé.
Ez egy hasonlóan fontos mérföldkő, mint anno 2017-ben a CME által elindított BTC határidős kereskedés. Viszont a közvetlen határidős piacba való befektetés limitált számú szereplőnek engedélyezett, így nagyon sok befektetési és nyugdíj alap eddig nem tudott BTC-t venni, mert a határidő kizárt volt, a spot BTC szintén. Most viszont az ETF megjelenésével sokkal szélesebb kör számára vált elérhetővé a BTC alaptermék. Tehát ez egy potenciálisan erős likviditási esemény a BTC életében. Magyarul, komolyabb, eddig a partvonalon várakozó tőke indulhat meg ebbe az irányba.
Nem jó hosszútávú befektetésnek
BITO nem a klasszikus buy and hold alaptermék, mert nem a spot BTC-t követi hanem a határidős BTC-t, aminek komoly görgetési költségei lehetnek a határidős görbe árfolyamának alakulásától függően.
Az alábbi képen a BTC határidős termék forward görbéje látszik.
A piros körök mutatják, hogy ahogy megyünk ki időben, úgy nő a BTC határidős ára. 2021 decemberi ár még 64.000 körül, 2021 február már 65.000 körül és így tovább. A folyamatosan emelkedő határidős görbét Contango-nak hívják.
Ez azt eredményezi, hogy a BITO-t jegyző ProShares alap minden egyes görgetéskor megveszi a távoli hónapot és eladja a közelit, amin a jelenlegi contango mellett havi 1-2% görgetési veszteség keletkezik. Ezért a BITO soha nem fogja lekövetni a BTC spot árfolyamot egy az egyben.
Ugyanez a működési elve (és a baja is) az USO-nak, UNG-nek. Az USO az olajat követi és számos alkalommal bebizonyosodott, hogy hiába emelkedett az olaj árfolyama, az USO ezt nem tudta rendesen lekövetni. Ennek a jelenségnek a magyarázatára 2020-ban két külön Youtube videót is szenteltem. Ezt és ezt a videót érdemes megnézned a témakörben, ha nem vagy tisztában a Contango és határidős ETF hatásaival.
Alábbi szemléletes ábrán az olaj és a hozzá kötött USO ETF teljesítménye.
Rövid és középtávra ideálisabb
Fentiek miatt gondolom úgy, hogy a BITO sokkal inkább alkalmas rövid és középtávú spekulatív elképzelések lekereskedésére. Ettől függetlenül azért érdemes a határidős görbe alakulását figyelemmel kísérni, mert ha az alap befektetési politikája nem változik, akkor a görbe meredeksége és iránya jelentősen befolyásolja azt, hogy a BITO mennyire tudja lekövetni a spot BTC árfolyamot. Egy biztos, a határidős aleptermék miatt egy az egyben sosem fogja követni.
Az alap éves díja 0.95%. A cikk pillanatában több, mint 1.1 milliárd dollár parkolt már ebben az ETF-ben, ami nem rossz pár nap alatt.
A termék részletes leírását itt találod.