Ha ma kezdeném az opciózást, így tanulnék!

Az előző cikkben leírtam, miért választottam az opciókat, és mit adott nekem ez a világ a sima részvénykereskedéshez képest.

Erre jön a következő teljesen jogos kérdés: rendben, de hol kezdjem el?

Amikor valaki először találkozik az opciózással, nagyon könnyű elveszni. Egymás után jönnek a Callok, Putok, görög betűk, különféle spreadek, lejáratok és stratégiák. Mindenki mást mond, minden videóban felbukkan egy újabb „legjobb” módszer.

Nem csoda, ha az egész elsőre bonyolultnak tűnik.

Pedig szerintem nem maga az opciózás a kaotikus. A tanulási sorrend szokott az lenni.

Ha ma nulláról kezdeném, biztosan nem azzal indítanék, hogy megpróbálok húsz stratégiát bemagolni. Először felépíteném azt az alapot, amire később minden más rátehető.

Nézzük, én milyen sorrendben haladnék.

1. Először azt érteném meg, mit veszek vagy adok el

Mielőtt egyetlen stratégiát is megtanulnék, megérteném az opció lényegét.

Az opció vevője jogot vásárol, az opció kiírója pedig kötelezettséget vállal. A Call és a Put nem egyszerűen az „emelkedés” és az „esés” gombja.

A Call vevője jogot kap az alaptermék megvásárlására egy meghatározott árfolyamon. A Put vevője pedig jogot kap az eladására. A másik oldalon álló kiíró ezért prémiumot kap, cserébe viszont vállalja a szerződésből eredő kötelezettséget.

Ha ez a logika nincs a helyén, később minden stratégia csak különálló lábak értelmetlen halmazának fog tűnni.

Én tehát nem a Butterfly-jal, Calendarral vagy Jade Lizarddal kezdenék. Először a jog és a kötelezettség közötti különbséget raknám teljesen rendbe.

2. Megérteném az opciózás három dimenzióját

Ha az alaplogika már a helyén van, akkor jöhet az a felismerés, ami számomra is teljesen megváltoztatta a kereskedésről alkotott képet:

ÁR + IDŐ + VOLATILITÁS

Egy opció értékét nem csak az határozza meg, hogy merre mozdul az alaptermék ára. Számít az is, mennyi idő van még a lejáratig, illetve hogyan változik a piac által beárazott jövőbeni mozgás, vagyis az implikált volatilitás.

Pont ezért nem elég annyit tudni, hogy „emelkedésre Callt veszek, esésre Putot”. Ez csak a felszín.

Először magát a háromdimenziós gondolkodást érteném meg, és csak utána tanulnám meg a görög betűket. A Delta, Theta és Vega ugyanis nem öncélú képletek. Egyszerűen azt mutatják meg, milyen kitettségem van az ár, az idő és a volatilitás változására.

Ha így közelíted meg őket, már nem is tűnnek annyira idegennek.

3. Ezután ismerkednék meg az opciós lánccal

Ha már értem, mit jelent egy Call vagy Put megvétele és kiírása, illetve azt is tudom, milyen tényezők mozgatják az értékét, akkor jöhet az opciós lánc.

Elsőre ez is ijesztő tud lenni. Rengeteg szám, lejárat, kötési árfolyam és rövidítés van egymás mellett. Kezdőként viszont nincs szükséged minden oszlopra.

Első körben ezt az öt dolgot nézném:

• lejárat;
• kötési árfolyam;
• Call vagy Put oldal;
• vételi és eladási ár közötti különbség;
• forgalom és nyitott kötésállomány.

Vagyis azt tanulnám meg, hogy pontosan melyik szerződést nézem, meddig él, mennyibe kerül, és mennyire könnyen kereskedhető.

Az opciós láncban természetesen a görög betűkkel is találkozol. Ezen a ponton viszont még nem próbálnék minden egyes értéket és képletet részletesen elemezni. Első körben elég azt érteni, hogy mit mérnek, miközben megtanulok biztosan eligazodni a szerződések és az alapadatok között.

4. Megtanulnám értelmezni a pozíció kockázati görbéjét

Most már értem, melyik opciós szerződést nézem, és azt is, milyen tényezők mozgathatják az értékét. Ezen a ponton már valóban van értelme a kockázati görbével foglalkozni.

Nem kell hozzá komoly matematika. Azt kell tudnod leolvasni, hogy:

• milyen árfolyamnál lehet nyereséges a pozíció;
• hol található a lejáratkori nullszaldós pont;
• mekkora lehet a maximális nyereség és veszteség;
• hogyan változhat a pozíció értéke az idő múlásával;
• hogyan reagálhat a volatilitás emelkedésére vagy csökkenésére;
• és mi történhet különböző lejáratkori árfolyamoknál.

Fontos, hogy a lejárati eredménygörbe csak a lejáratkori állapotot mutatja. Lejárat előtt a pozíció értéke az idő és a volatilitás változása miatt egészen máshogy is alakulhat. Pont ezért kellett előbb megérteni az opciózás három dimenzióját.

Szerintem addig nem érdemes egy pozíciót megnyitni, amíg nem tudod saját szavaiddal elmondani, milyen feltételek mellett lehet nyereséges vagy veszteséges.

Nem az a lényeg, hogy fejből fújd a képleteket. Az a lényeg, hogy egyetlen pillantással lásd: mit kell vállalnod azért a lehetséges eredményért, amit a görbe mutat.

5. Egyetlen egyszerű stratégiát gyakorolnék

Ezen a ponton választanék egy egyszerű, korlátozott kockázatú stratégiát, és egy ideig kizárólag annak a működését figyelném.

Nem azért, mert az lenne a legjobb stratégia. Olyan nincs.

Azért, mert egyetlen pozíción keresztül sokkal könnyebb megérteni, hogyan hat rá:

• az árfolyam változása;
• az idő múlása;
• a volatilitás emelkedése vagy csökkenése;
• a túl közeli vagy túl távoli lejárat;
• és a különböző kötési árfolyamok kiválasztása.

Ha rögtön öt-hat stratégiával kezdesz, nagyon nehéz lesz eldönteni, hogy az eredményt maga a piaci elképzelés, a stratégia vagy a rossz felépítés okozta.

Én először egyetlen szerszámot tanulnék meg rendesen használni. Utána jöhetne a következő.

6. Demószámlán megtanulnám a gyakorlati működést

Az elmélet után biztosan nem rohannék rögtön éles pénzzel a piacra.

Demószámlán gyakorolnám, hogyan kell:

• megadni egy több lábú megbízást;
• limitárat használni;
• megnyitni és lezárni egy pozíciót;
• követni a nyereséget, veszteséget és kitettségeket;
• illetve elkerülni az egyszerű kezelési hibákat.

A demó természetesen nem adja át azt az érzelmi terhelést, amit a valódi pénz jelent. A végrehajtás sem mindig pont ugyanolyan, mint az éles piacon.

Arra viszont nagyon jó, hogy ne valódi pénzzel kelljen megtanulnod, melyik gomb mire való.

7. Csak ezután nyitnám meg az első éles pozíciót

Az első éles pozícióm célja nem az lenne, hogy nagyot keressek rajta.

Az lenne a célom, hogy végigmenjek a teljes folyamaton:

• legyen egy előre leírt piaci elképzelésem;
• értsem a pozíció nyereségét és kockázatát;
• tudjam, miért azt a lejáratot és kötési árfolyamot választottam;
• előre döntsem el, milyen esetben zárok;
• majd utólag értékeljem ki, mi történt.

Kezdőként a kis pozícióméret nem azért fontos, mert úgy nem lehet veszíteni. Lehet. Azért fontos, hogy a veszteség ne akadályozza meg a tiszta gondolkodást és a tanulást.

Az első néhány kötés nálam nem a pénzkeresésről szólna. Hanem arról, hogy a korábban megtanult részek végre egyetlen folyamattá álljanak össze.

Mivel biztosan nem kezdenék?

Van néhány terület, amit nem azért hagynék későbbre, mert soha nincs értelme foglalkozni vele. Egyszerűen nem ezekkel érdemes belépni az opciózás világába.

Én kezdőként biztosan nem ezzel indítanék:

• 0DTE kereskedés;
• fedezetlen opciókiírás;
• bonyolult, sok lábú stratégiák;
• egyszerre húsz különböző alaptermék figyelése;
• mások kötéseinek vak másolása;
• folyamatos ugrálás az újabb és újabb „tuti” stratégiák között.

Nem kell mindent rögtön tudnod. Nem kell minden piaci helyzetet lekereskedned. És végképp nem kell az első hónapban bebizonyítanod, hogy már profi vagy.

Az opciózás egy szakma. Idő kell hozzá.

A helyes sorrend rengeteg felesleges körtől megkímél

Ha egyetlen sorban kellene összefoglalnom, én így építeném fel:

ALAPLOGIKA → ÁR, IDŐ ÉS VOLATILITÁS → OPCIÓS LÁNC → KOCKÁZATI GÖRBE → EGY STRATÉGIA → DEMÓ → KIS ÉLES POZÍCIÓ

Nem állítom, hogy ettől minden egyszerű lesz. Az opciózásban mindig lesznek új piaci helyzetek, összefüggések és tanulnivalók.

Viszont ha jó sorrendben haladsz, az egyes részek szépen egymásra épülnek. Nem különálló definíciókat látsz majd, hanem egy egyre logikusabb rendszert.

Bárcsak valaki ezt a térképet elém tette volna, amikor én kezdtem...:)

Az OpcioGuru 18. születésnapjára külön ajánlattal készülök azoknak, akik nem véletlenszerű videókból és egymástól elszigetelt cikkekből szeretnék összerakni ezt a tudást, hanem egy felépített rendszer mentén szeretnének elindulni.