...már nem eshet tovább, így is "túladott"

Érdekes módon brókerek segítségével sem sikerült áttörő sikert elérnem, holott a jutalék amiért dolgoztak, nem volt kevés. Jóval magasabb jutalékkal dolgoznak a telefonos brókerek, mint elektronikus rendszerben kötés esetén. Ha jobban belegondolsz, ez teljesen logikus is, hiszen a bróker ideje drága és amíg veled a telefonon beszélget, addig mást nem tud csinálni. Ezzel szemben az elektronikus rendszer egyazon időpillanatban számos megbízás feldolgozására alkalmas. Az egyik bróker javaslatára megvásároltam X db elég magas árú hazai részvényt. Mint később kiderült a csúcson sikerült megvennem és onnantól kezdve esett.
Ismét elkövettem azt a hibát a bróker javaslatára, hogy belevettem az eső trendbe. Amikor már 10% mínuszban voltam a vételi árhoz képest, vettem még belőle X darabot, hiszen azt hallottam a brókeremtől, hogy ez nem mehet lejjebb, már így is "túladott". Ehhez képest ma már okosabb vagyok, a papír pont a felét éri a vételi árnak. Amikor megkérdeztem, hogy ne tegyünk-e be STOP-ot, akkor az volt a válasz, hogy nem kell, mert majd ő monitorozza a pozíciót. Mint később kiderült a STOP megbízás elfogadásához naponta fel kellett volna őket hívnom és elmondani a STOP megbízásomat, nem tudták betenni állandóra.

Mi a STOP megbízás?
A STOP megbízás egy olyan eladási megbízás, ami egy adott célár esetén lép életbe. Például beállítom, hogyha a részvényem árfolyama esik 10%-ot, akkor automatikusan kerüljön eladásra. Ez sokkal jobb eset, mintha STOP nélkül hagynám teljes mértékben elúszni a pénzem. Azonban olyan esetben hátrányos, amikor csak egy kicsit ingadozik a papír, de pont eléri a STOP szintet és teljesül a megbízás, majd azt követően megfordul a trend és emelkedésbe kezd. Ilyenkor én már kizártam magam, kiszálltam veszteséggel és nem tudtam később profitot realizálni a trendforduló után következő emelkedéssel. Szemben az elektronikus rendszerrel, itt nem volt lehetőség egy automatikus STOP-ot betenni a papírra. Az elektronikus rendszerben az ilyen STOP megbízás a GTC (good till cancelled) - vagyis addig van érvényben, amíg nem törlöm a megbízást, vagy nem lép életbe. Ismét megtanultam, hogy nem veszek bele eső trendbe és alkalmazni fogom a STOP megbízást.
Tanulságok:
- Soha ne vegyél bele eső trendbe, csak ha tényleg tudod mit csinálsz.
- Állandó STOP megbízás alkalmazása a lehetséges veszteségek minimalizálására.
Tanulságok:
- Soha ne vegyél bele eső trendbe, csak ha tényleg tudod mit csinálsz.
- Állandó STOP megbízás alkalmazása a lehetséges veszteségek minimalizálására.