...már nem eshet tovább, így is "túladott"

az eső trendek és a stop megbízások
Érdekes módon brókerek segítségével sem sikerült áttörő sikert elérnem, holott a jutalék amiért dolgoztak, nem volt kevés. Jóval magasabb jutalékkal dolgoznak a telefonos brókerek, mint elektronikus rendszerben kötés esetén. Ha jobban belegondolsz, ez teljesen logikus is, hiszen a bróker ideje drága és amíg veled a telefonon beszélget, addig mást nem tud csinálni. Ezzel szemben az elektronikus rendszer egyazon időpillanatban számos megbízás feldolgozására alkalmas. Az egyik bróker javaslatára megvásároltam X db elég magas árú hazai részvényt. Mint később kiderült a csúcson sikerült megvennem és onnantól kezdve esett

Ismét elkövettem azt a hibát a bróker javaslatára, hogy belevettem az eső trendbe. Amikor már 10% mínuszban voltam a vételi árhoz képest, vettem még belőle X darabot, hiszen azt hallottam a brókeremtől, hogy ez nem mehet lejjebb, már így is "túladott". Ehhez képest ma már okosabb vagyok, a papír pont a felét éri a vételi árnak. Amikor megkérdeztem, hogy ne tegyünk-e be STOP-ot, akkor az volt a válasz, hogy nem kell, mert majd ő monitorozza a pozíciót. Mint később kiderült a STOP megbízás elfogadásához naponta fel kellett volna őket hívnom és elmondani a STOP megbízásomat, nem tudták betenni állandóra.

Mi a STOP megbízás?

A STOP megbízás egy olyan eladási megbízás, ami egy adott célár esetén lép életbe. Például beállítom, hogyha a részvényem árfolyama esik 10%-ot, akkor automatikusan kerüljön eladásra. Ez sokkal jobb eset, mintha STOP nélkül hagynám teljes mértékben elúszni a pénzem. Azonban olyan esetben hátrányos, amikor csak egy kicsit ingadozik a papír, de pont eléri a STOP szintet és teljesül a megbízás, majd azt követően megfordul a trend és emelkedésbe kezd. Ilyenkor én már kizártam magam, kiszálltam veszteséggel és nem tudtam később profitot realizálni a trendforduló után következő emelkedéssel. Szemben az elektronikus rendszerrel, itt nem volt lehetőség egy automatikus STOP-ot betenni a papírra. Az elektronikus rendszerben az ilyen STOP megbízás a GTC (good till cancelled) - vagyis addig van érvényben, amíg nem törlöm a megbízást, vagy nem lép életbe. Ismét megtanultam, hogy nem veszek bele eső trendbe és alkalmazni fogom a STOP megbízást.

Tanulságok:
- Soha ne vegyél bele eső trendbe, csak ha tényleg tudod mit csinálsz.
- Állandó STOP megbízás alkalmazása a lehetséges veszteségek minimalizálására.
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 97%



Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.