Pénzpiaci Domino

pénzpiaci domino

Buda-Cash, Hungária Értékpapír, Quaestor. Nem tudom folytatódik-e a sor, de a szükséges lépéseket most kell megtenni (ha eddig elmaradtak)!

Azt gondolom, hogy most már nem az a kérdés, hogy ki dől be következőként, hanem az, hogyan lehet ebből felállni és mit kell a jövőben másképp csinálni mint befektető.  Előző cikkemben már részletesen kiveséztem a felelős befektetői magatartást és a diverzifikáció legfontosabb alapelveit, így ezt nem ismétlem itt meg. Beszéljünk picit a garanciális feltételekről.

Kontroll, garancia, biztonság

A kialakult hazai brókerpiaci helyzetben a legszomorúbb az, hogy még azok a brókercégek is meg fogják ezt érezni, akik rendesen, becsületesen kezelik az ügyfelek pénzét. Nem mindenki lop, csal és hazudik. De tény, hogy itthon azért elég alacsony az üzleti etikai szint, ezért is fordulhatnak elő ezek a több száz milliárdos csalások. Egy hónap alatt három jelentős szereplője dőlt be a magyar pénzügyi piacnak. Ilyet ritkán látni, így biztosan a legtöbb emberben felmerül a kérdés, hogy ok, de innentől hol tartsam a pénzem?

Olyan helyen, ahol a garanciális feltételek adottak és elegendőek az adott számlamérethez. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a kontroll és biztosítás kérdése az egyik legfontosabb bármilyen befektetésnél. Hiába kártalanít a BEVA 20-30 millióig, ha neked 100 milliód volt az adott cégnél... Annyi helyre kell szétszórni a pénzt, ahány helyen garantáltan értékhatárig biztosítva van.

Hol tartsd a pénzed?

Belföld vagy külföld?

Itthon sajnos a BEVA határ elég karcsú. Készülj fel arra, hogy bármelyik bank vagy brókercég csődbe mehet... bármikor! Hiába van a pénzed bankban, ott sem lehetsz biztonságban, ld. DRB vagy Lehman Brothers.

Ha pl. van 100 milliód szórd szét annyi helyre, hogy a biztosítási szintek fedezzék az esetleges bedőléseket.

Ezen felül mindenképp fontold meg a földrajzi diverzifikációt is. Legyen belföldön és külföldön is tőke. Sokat írtam már róla, hogy pl. Interactive Brokers esetén a kereskedői számla 500.000 USD-ig van biztosítva, ami a befektetők nagy átlagának bőségesen elég.

Négy dolgot tehetsz, hogy elkerüld a csődöt

1. Széleskörű diverzifikáció, termékekben, földrajzilag, eszközökben.

2. Partnerkockázat limitálása a biztosítási szint eléréséig (pl. IB 500.000 USD). Olyan helyen ne tarts pénzt, ahol nincs a tőke biztosítva!

3. Kereskedési kockázatkezelés, ami nem stop megbízást jelent, hanem opciós kontrollt. SNBomb esetén is láttuk mennyit értek a stop megbízások!

4. Szabályozott piacon (végrehajtási hely), szabályozott partnernél kereskedsz. Nem valami jött-ment offshore fx vagy bináris opciós cégnél.

Ha a fenti elveket betartod, nem mehetsz tönkre egy pillanat alatt!

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 100%



Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2015-03-11



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.