Tőzsdei Összeomlás - Neked Van Terved?

Tőzsdei Összeomlás

Az egyik diákom arról érdeklődött, hogy mit tanultam a 2008-as válságból és hogyan kezelném, ha ismét hasonló helyzet állna elő.

Nézzük tehát, hogyan lehet felkészülten várni az esetleges összeomlást.

2008-ban még elég kezdő voltam az opciós kereskedésben, így messze nem tudtam annyit profitálni belőle, mintha most kapnék el egy ilyen piaci szituációt. Egy tőzsdei összeomlás, zuhanás kereskedése nem csak technikailag teszi próbára az embert, hanem nagyon erős pszichológiai nyomás alá is helyezi.

Mostanság egyre több olyan rendszerszintű kockázat bukkan fel a piacokon, aminek következtében folyamatosan nő az összeomlás valószínűsége. 2015. augusztus végén szemtanúi lehettünk egy mini összeomlásnak, ami ugyan csak pár napig tartott, de annál hevesebb érzelmeket váltott ki a piaci szereplőkből. Íme az S&P500 futures napos grafikonja:

az S&P500 futures napos grafikonja

A mini crash-ek általában nagyon gyors visszahúzással záródnak, majd következik egy oldalazós időszak. A nagy kérdés, hogy ez a chart hogyan folytatódik. Jelen van az amerikai kamatemelés körüli várakozás, a szokásos görög para, a kínai lufi, a piaci likviditás csökkenése és még sorolhatnám. Ezek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a félelem és kapzsiság index hatalmasat ugrott nemrég és azóta is kb 2x olyan magas szinten van mint a 2015-ös év átlaga. Íme a VIX index naposban:

VIX index napos chart

2008-as tanulságok

Nézzük, milyen tanulságai vannak a 2008-as válságnak, amit akár holnap is fel lehet használni ha a piac megzuhan.

Pszichológiai tanulságok

Ha nagy a baj, az esés elnyújtott és intenzív lesz. Azaz nem kell kapkodni, nem szabad kapzsinak lenni, türelmesen kell kivárni a megfelelő pillanatot a pozícióba lépésre. A média ilyenkor még tovább nehezíti az emberek helyzetét, ugyanis jönnek a világvége interjúk, cikkek és műsorok. Ez általában a felkészületlen kereskedőt kapkodásra és átgondolatlan cselekedetekre ösztönzi. A kereskedési tervednek már most készen kell állnia erre az eshetőségre, nem szabad az adott pillanat nyomása alatt rögtönöznöd.

Legyen egy elképzelésed arra nézve is, hogy hol (vagy milyen jelre) fogod a profitot realizálni. Nem kell eladni rögtön 100-200% nyerőben, hiszen ha nagy az esés, könnyedén lehet a profit akár 5.000% (!!!) is. Olykor nehezebb egyébként a nagy lebegő nyereséget nézni, mint a veszteséget. A nagy lebegő nyerőnek is hatalmas a pszichológiai "nyomása". Sokan kiszállnak már néhány száz százalék nyereség után és utána fejüket verik a falba, mikor végignézik a nagy zuhanást. Ezért is írtam, hogy a hidegvér és nyugodtság elengedhetetlen. A medvepiacot sokkal nehezebb kereskedni, mint az emelkedést, mert nagyságrendekkel erősebb érzelmek jellemzik. Egy felfelé csoszogó bikapiac senkiből sem vált ki érzelmeket, egy zuhanó medve annál inkább.

Erős érzelmi nyomás alatt nem lehet ésszel kereskedni. Ezért kell a terv és az irányelvek, amiket be fogsz tartani.

Trading tanulságok

Medvepiacon magas a volatilitás, azaz nagyon oda kell figyelni az opciós prémiumokra. Ha kezdő vagy, akkor magas volatilitás mellett ne próbálkozz a fedezetlen opciók kiírásával még akkor sem, ha nagyon vonzónak tűnik egy adott prémium összege. A legkevésbé kockázatos medvepiaci stratégia a Put opció vásárlása némi időérték csökkentő kiegészítéssel (pl. Put Spread).

Amit biztosan másképp csinálnék most, mint 2008-ban az az, hogy folyamatosan építeném a pozíciót, ahogy esik a piac és nagyon odafigyelnék arra, hogy a lehető legmagasabb legyen a pozitív volatilitás kitettsége a stratégiámnak. Nem kapkodnék több termékben, kizárólag az indexeket és a VIX derivált termékeket kereskedném. A legjobb áttéttel a futures opciók bírnak, de alacsony számlánál javasolt inkább ezek ETF verzióit kereskedni (pl. SPY, DIA, QQQ, stb).

Ne próbáld meg elkapni a piac tetejét és az alját, mert nem fog sikerülni. A lényeg nem a forduló elkapása, hanem a trend lekereskedése, ha már egyszer sikeresen beazonosítottad.

2008-ban nem kellett túlságosan kapkodni, ugyanis hónapokon keresztül esett a piac. Volt idő gondolkodni, tervet alkotni. Én akkor kezdőként még kapkodtam, de ma már nem követném el azokat a hibákat. Íme a 2008-as havi grafikon.

2008-as havi grafikon

Konkrétan 10 hónapon keresztül esett a piac. Az igazi esés 2008 szeptemberében indult.

Technikai tanulságok

Magas volatilitás mellett a Bid/Ask spread kiszélesedik, így tartózkodni kell a market megbízásoktól, kizárólag limit áron szabad kereskedni. Nem szabad csodálkozni azon sem, hogyha adott megbízás nem azonnal teljesül, sokszor egy nagyobb esésnél a likviditás is ki tud száradni egy időre, ld. CHF esete. A széles Bid/Ask spread és a magas volatilitásból eredő piaci csapkodások miatt sokkal jobban jársz, ha opcióval fedezed a pozíciódat, vagy eleve opciókat használsz az elképzelésed lekereskedésére. Nagyon volatilis környezetben a stopok használata csak erős idegzetűeknek való...

Magas volatilitás mellett egészen másképp kell kereskedni, mint alacsony környezetben. Erről tavaly már írtam egy cikket, amit érdemes átolvasnod mielőtt elkészíted a tervedet.

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 100%



Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2015-09-10 13:12:01

OpcioGuru a médiában

      


Nálunk bankkártyával is fizethetsz!

Kövess minket

Kövess minket a Facebook-on is!Kövess minket a Youtube-on is!

opcioguru Soundcloud profilLépj velünk kapcsolatba a Skype-on is!

opcioguru instagram csatornaKövess minket a Twitter-en is!