Megjelent az 1 napos VIX index

Az elmúlt időszakban, amikor a világ közelgő bankválság előtt állt, a befektetők által leginkább figyelt piaci volatilitásmutató, a VIX index, érdekes dolgot produkált: alig változott.

A VIX, vagyis a félelem és kapzsiság index még a legnagyobb bankpánik közepette sem érte el a korábbi években többször tapasztalt szinteket.

A szakértők több elméletet is felvetettek arra vonatkozóan, hogy miért veszített hatékonyságából ez a korábban megbízható szentiment indikátor. Egyik elmélet szerint a kereskedők a 0DTE, azaz a nulla napos lejáratú opciókkal fedezik magukat, ami alig érezteti hatását a hagyományos VIX indexben.

A hagyományos VIX index napi grafikonján látszik, hogy egyre kevésbé "ugrik meg" a piaci pánikokra.

Mivel a VIX-et 23 és 37 napos lejáratú derivatívák alapján számítják, a gondolat az, hogy nehezen tudja lekövetni ezt a közeli időszakra vonatkozó szentimentet. Tehát a 0DTE korszakban a Wall Streetnek szüksége lehet egy új VIX indexre, aminek a kalkulációját éppen, hogy a 0DTE SPX opciók adják majd.

Így jött létre az egy napos VIX

A VIX mögött álló chicagói tőzsde, a Cboe Global Markets Inc. bejelentette, hogy elindítja az új, egy napos változatát a VIX-nek.

A Cboe 1-Day Volatility Index (VIX1D) első kereskedési napja 2023.04.24-én volt.

Amennyiben sikeresen képes megragadni a 0DTE opciókban rejlő hangulatot, jelentős lépés lehet a befektetők és kereskedők számára egyaránt.

Már eddig is voltak jelei annak, hogy a rövidebb lejáratú opciók nagyobb stresszt mutatnak, mint a VIX. A Cboe korábban már jegyzett egy 9 napos verziót a VIX-ből (VIX9D), amely az idén többször magasabb szinteken kereskedett, mint a hagyományos VIX.

A 0 napos lejáratú opciók népszerűsége 2022 május óta nőtt, amikor a Cboe kiterjesztette a meglévő rövid távú derivatívákat a hét minden napjára, így a keddet és a csütörtököt is bevonva. Azaz 2022 májustól az SPX indexre minden nap létezik lejárat. Ettől váltak igazán népszerűvé a 0DTE opciós stratégiák.

2022 harmadik negyedévére a 0DTE szerződések a teljes S&P 500 opciós forgalom több mint 40%-át tették ki, majdnem megduplázva a hat hónappal korábbi értéket. Nyilván a Cboe is profitál a kereskedési boom-ból ugyanis a 0DTE opciók valószínűleg a tőzsde bevételeinek mintegy 15%-át teszik ki.

A VIX hatékonyságával kapcsolatos aggodalmak már hónapok óta nőnek. A 2022-es év legmagasabb zárása márciusban volt, annak ellenére, hogy a részvénypiac jelentős részét a visszaesés jellemezte az év hátralévő részében.

Meglátjuk, hogy ilyen környezetben mennyire lesz népszerű a VIX1D, érdemes követni.

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Total 100%



Tanulj az opciókról 30 napig ingyen!

Add meg, milyen email címre küldhetek neked 15 ingyenes leckét az opciózásról:





Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető tájékoztatók megküldése céljából kezelje.


Publikálás dátuma: 2023-04-26



Az Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy az Adatkezelő az email címemet az általam megrendelt ingyenes termék és az ahhoz tartozó utánkövető levelek megküldése céljából kezelje.